Dr. Popovics Péter András

Dr. Popovics Péter András

Peti

Több, mint 10 éves egyetemi oktatói gyakorlattal és az üzleti életben szerzett vezetői tapasztalattal a hátam mögött kapcsolódtam be a Team Academy Debrecen munkájába. Az elmúlt években jellemzően kisebb-nagyobb (5-120 fő) csapatokkal dolgoztam együtt és ezalatt saját munkámban is megtapasztaltam a közösen végzett munka erejét. Hiszek a csapatban való gondolkodás hatványozó képességében és személyes meggyőződésem, hogy a bizalmon alapuló, kitartó munka mind rövid, mind pedig hosszú távon meghozza a várva várt eredményeket, az üzleti sikereket.
Team Academy-s misszióm olyan sikeres, fiatal, „csapatban-vállalkozók” képzése, akik megállják a helyüket mind a hazai, mind pedig a nemzetközi üzleti környezetben.